Simple Plan HU
Seb interjúk & Frenchie a MusiMissionban
Az első interjú francia, amelybenben láthattok néhány bejátszást a Trois-Rivieres-i koncertről. Az interjút Kid csinálta a NRJ 98.9 rádiótól.



A második interjú is franciául készült, ám mindenképpen megéri megnézni. A You Are here / Vous Etes Ici EP-je promocionális turnéja alatt készítették vele, ebben a videoban szintén bepillantást nyerhetünk a koncertbe.



Frenchie (Patrick Ouimet, a Simple Plan gitártechnikusa) feltűnt a MusiMission : Les artistes internationaux nevű programban, ami nemzetközi együttesekről szól. Itt megnézhetitek a rövid videot.

Posted on 24 Jan 2010 by Marizza
Video a One Brick At A Time kampányért
A “One Brick At A Time” kampány köszönhetően a Spring and War Child szervezetnek iskolák építésével tud segíteni olyan kongói gyerekeknek, akiket érintett a háború. Köszönhetően az eladott speciális karkötőknek már két iskola fel is épült Kongóban, s harmadikat jelenlegi s építik. (a hír óta szerintem már fel is épülhetett).

A Spring honlapján találtunk egy videot erről a eseményről, ahol láthattok egy interjút a Simple Plan tagokkal, valamint azt is, ahogy egy videót néznek az egyik kongói iskoláról.

Az oldalon kattintsatok az “Artist Support”-ra, majda “watch the video”-ra.

Posted on 24 Jan 2010 by Marizza
Videok Sebastien koncertjeiről
Seb november végén és december elején néhány helyen fellépett saját EP-jének számaival. Ezeken kívül énekelte még az Untouched-ot a The Veronicastól és a Can’t Stop Partyingot a Weezertől.









Posted on 24 Jan 2010 by Marizza
Seb tetoválása & Simple Plan Foundation video
Megpróbálom bepótolni az elmúlt hetek híreit, így most egyelőre eléggé régiek fognak jönni. Először is itt egy képet láthattok Seb tetkójáról. Kicsit csinálhatott volna jobb képet is szerintem, hogy kivehessük a dolgokat, ha egyszer már ez volt a meglepetés a 20. ezer követő után Twitteren.



Itt megnézhettek egy videot még a szeptember 24-i Simple Plan Foundation jótékonysági eseményről.

Posted on 24 Jan 2010 by Marizza
Seb új mlogja
November 25-én Seb feltette az 5. mlogját, amelyben egy újabb számot énekel az EP-jérúől, méghozza a Good Nightot. Ezúttal a két Seb összevágása tökéletesre sikeredett.

Posted on 06 Dec 2009 by Marizza
Sebastien klippje: I Fall For You & Sennheiser StageMeister
A klipp körülbelül 3 héttel ezelőtt jött ki, végre ide is felkerült. Nektek,hogy tetszik?



Párszor már említettük Isaac Eydlint, aki megnyerte a SSM versenyt, s így a nyári turnén technikusként dolgozhatott a Simple Plannél.

A munkájából adódóan sok videot csinált a koncertekről, mind a show-król, mind a backstage-ekről. Itt megnézhetiek azt, ami az 1000 Islands Music Festen készült.

Posted on 06 Dec 2009 by Marizza

<< Újabb (1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 ) Régebbi >>

Content Management Powered by CuteNews